Miért is válasszuk a Kávékapszulát?
A leggyakrabban nem kávézókban, hanem a munkahelyükön és otthon kávézunk. Természetes emberi reakcióként, a gyakran fogyasztott termékek iránt kialakulhat egy minőségigény . Valószínűleg a legtöbb embert aki már évek óta kávézik, előbb vagy utóbb már az instant kávé látványától is kirázza a hideg. Tehát ha fellépett az igényünk egy jó kávéra, sajnos sokkal több problémával kell szembesülnünk, mint egy kávéházban, ahol csak elénk teszik a csészét.
Például reggel. Mindenki álmos és fáradt (őszintén irigylem azokat az embereket, akik csak úgy kiugranak az ágyból). A kávégépet jó esetben fel kell töltenünk vízzel, friss kávéval , a már benne lévő zaccot ki kell dobnunk. Ez persze heti egyszer biztos, hogy a kuka mellett landol. Várni kell, sokszor akár 5-10 percet is, mire a kávéfőző bemelegszik, mire a hőn áhított kávénk elkészül, utána meg a szokásos takarítás. Sajnos a már felbontott kávé pedig, lehet szemes vagy akár őrölt is , folyamatosan veszít az ízéből és aromájából. A másik már talán kihalófélben lévő kávézási forma az instant kávé fogyasztás. Ez jár a legkevesebb vesződséggel, de jól tudjuk, hogy ennek sem az íze, sem az állaga nem az igazi. Fölösleges is rá több szót fecsérelni.
Munkahelyünkön jó estben az álmosság kilőve, így azzal nem lehet bajunk, de például én még sosem dolgoztam olyan munkahelyen, ahol megengedhetem magamnak a napi 3 kávémhoz 10 perces elkészítési szüneteket.
Akkor mi a megoldás ? Jó kávé, a lehető leggyorsabban, higiénikusan, mert mégsem akarok minden kávézás után takarítani. Szerencsére már létezik sokféle, optimális megoldás.
Az egyik a kávépárna , vagy pod. Ennek egyszerű lényege, hogy a gyártó az egy, vagy két-adagnyi általában a saját kávéfajtájából frissen őrölt kávéját papírfilterbe, másnéven párnába töltik, ezt egy vékonyka tasakba teszik és védőgázzal zárják le, az aromamegtartás végett.. A folyamat lényege, hogy a friss és aromadús kávé nem érintkezik a levegővel, tehát semmit sem veszít az értékéből. Csak elég feltépni a tasakot, behelyezni az erre alkalmas kávékészítő gépbe. Az íze megnyugtatóan friss, zacc sem marad utána és viszonylag jó árban lehet hozzájutni. Sajnos egyedüli hátulütője, hogy az ilyen gépek nem tudnak 10 bar fölötti nyomással dolgozni, tehát elvileg nem képesek egy igazi presszókávé elkészítésére.
Ennek a rendszernek egy speciális változata a Nespresso kapszula . Ebben az esetben egy műanyag vagy alumínium kapszulában van friss kávé, amit alumíniumfóliával zárnak le légmentesen. Az működési elv hasonló a már említett kávépárnához. Egyszerűen csak behelyezzük a kapszulát a Nespresso kapszula kompatibilis kávégépbe, az a gép elindításakor átszúrja a kapszulát és hatalmas 18-20bar-on préseli át a kapszulán a forró vizet. Nem véletlenül emeltük ki a Nespresso rendszerét a kapszulás kávégépek közül. Ez az egyik legmegbízhatóbb és legnagyobb nyomással dolgozó rendszer.
Természetesen a kényelmet és a minőséget is meg kell fizetnünk ezért drágábban jövünk ki egy csésze kávéval, mintha a jó öreg kotyogós kávéfőzőt használnák. De legyünk őszinték, nem hallottam még olyan emberről az ismerősi körömben aki megbánta volna ezt, a beruházással járó felárat. A két kávé minősége összehasonlíthatatlan.
Tartalomhoz tartozó címkék: kávékapszula , nespresso kapszula , nespresso kávékapszula ár